Konyha-Mánia

Konyhabútor tervezéssel kapcsolatos szösszenetek, tapasztalatok, jó tanácsok.

Címkefelhő
Feedek
Megosztás

A kiérdemelt bizalom_konyhatervezés

Ez a pár sort most kaptam egy kedves Megrendelőnktől. Az ilyenekért szeretjük csinálni. És a jó véleményből, az elégedett Megrendelőből több van,mint gondolnád!

"Kapcsolatom az Admiral Stúdióval és Anikóval egy E-Mal-el kezdődött, és egy csodálatos konyhával fejeződött be. Pontosabban remélem, hogy nem fejeződött be, csak talán ez a munka. Hiszen, öröm volt velük, vele dolgozni. Ez egy iterációs folyamat volt. Én elképzeltem valamit, de nem tudtam pontosan, hogy mit is. Anikó segített. Terveket, vázlatokat készített, én átnéztem, átgondoltam. Volt amit elvetettem, volt amit megfogadtam, volt amin meglepődtem, és utána fogadtam el.

Nem volt mindegy természetesen az ár sem, hiszen elég jól meghatározott költség keretben gondolkodtam. Nem mondom, a végére, ezen tágítottam, hiszen olyan varázslatos javaslatokkal ötletekkel állt elő a Stúdió, aminek nem lehetett ellenállni. És utólag örülök neki, hogy nem álltam ellen. És végül is azért nagyjából annyiba került, amit jó szívvel szántam erre.

Többszöri levél és rajz váltás után jöttek a személyes találkozók, a végleges simítások. A bútorlap, a berendezések kiválasztása. Nem kis fejfájást okozott a színek meghatározása, de Anikó segítsége, tapasztalata itt is sokat segített.

A kivitelezés rendkívül precízen, tervezetten, és flottul ment. Nem volt semmi meglepetés, “hú, ez így nem lesz jó”, meg hasonlók. Egyedül egy konnektor áthelyezését kellett megoldanunk, de erről csak én hittem, hogy probléma. A Stúdió szakemberei, percek alatt megoldották. Összeszerelés, beüzemelés, minden mint a karika csapás. Na persze köszönhetően, a rendkívül minőségi anyag és berendezés választásnak. Bosch gépekkel szereltük fel a konyhát, és meg kell mondjam, utólag már némi használat után is nagyon nagyon jó érzés ezeket használni. Precízek, pontosak, szépek, és jók. Úgy mint a konyha bútorai is. Lenyűgöznek az ajtók, ahogy záródnak, amilyen kényelmes használni, és amennyire precízek.

Köszönet Anikónak a tervezésért, és a Stúdiónak az álom kivitelezéséért. A mellékelt képek talán helyettem is beszélnek."

 

Hát, ennyi!

www.admiralstudio.hu


Klasszikusra hangolva_klasszikus konyhabútor

Klasszikusra hangolva a konyhában is.

Ahogy írom a blogot, és hallgatom Beethoven Klasszikus zenedarabját a Holdfény szonátát, nem tudok modern konyhabútorról írni. Hiába, az örök klasszikusok minden esetben megállják a helyüket a zenében, bútorban és az élet más területén is. Ami szép az szép!

A klasszikus stílusban készülő konyhabútoraink frontjai tömörfából, vagy gyönyörű fafurnérból készülnek. Az időtálló anyag és stílus melegséget sugároz, az esetleges "komor" hangulatot szépen lehet oldani a Technistone munkapulttal, modern konyhagépekkel, kiegészítőkkel.

A klasszikus megjelenésű konyhabútor összeállítást is 300 konyhabútor elemből tudjuk megtervezni, tehát a konyha a mai kornak megfelelő műszaki tartalommal, vasalatokkal, fékezős ajtókkal és fiókokkal készül.

A tömörfa frontok cseresznyefából, bükkfából, tölgyfából, nyírfából készülnek. A felületük lehet sima, szögletes vagy ívesen bemart. A végleges színt lakkozással, pácolással érjük el. Minden megrendelésnél elkészítjük a muntafrontot, hogy élőben is lásd, milyen lesz a kész konyhabútorod.

A furnérozott frontoknál több mint 80 fafurnérból választhatsz. Itt figyelj a furnér rajzolatára. Dönts el, hogy az erezet vízszintesen, vagy függőlegesen fusson a frontokon. Figyelj arra, ha a vízszintesen futó erezetet választod, a gyártásnál külön kell válogatni a furnérokat, több lesz a hulladék, magasabb lesz az ár. Viszont egy gyönyörű, egységes megjelenésű látványt kapsz.

A tömörfa frontokat lehet antikolni, festeni is amivel még ütősebb konyhabútort gyárthatunk Neked.

Még több klasszikus konyhabútor képet nézhetsz itt.

Ha klasszikus megjelenésű konhabútor keresel, ne menj el az Admirál Konyhastúdió mellett!

 

Ha bizonytalan vagy - ha meg kell oldani a problémádat a konyhával kapcsolatban - ha profi, lelkiismeretes kiszolgálást szeretnél, az Admirál Konyhastúddiót választod!

Üdv

Anikó

Telefon: 1-270-9051